A Pilisi Labdarúgó Klub hivatalos honlapja
Get Adobe Flash player

Üdvözöljuk a Pilisi Labdarúgó Klub honlapján!

A Klub legfontosabb eseményei első kézből!

Jól sikerült a bemutatkozás a Pest megye I. osztályban, ahol idegenben a Pilisszentiván csapatával játszottunk.

Már az első félidőben sikerült egyértelművé tenni, hogy a 3 pontért utaztunk a gyönyörű helyen fekvő Pilisszentivánra, ugyanis Lasán és Malik találataival 0:2-vel fordultunk.

A második félidő elején a sérüléséből felépült Rajz révén növelni tudtuk ezt az előnyt (0:3), ami pár perccel később akár 0:4 is lehetett volna, de sajnos Malik egy jogosan megítélt 11-est pár centivel a kapufa mellé lőtt.

Ezután következett egy 10 perces rövidzárlat, amit a hazaiak ki is használtak, és 2:3-ra sikerült szépíteniük.

A bekapott 2 gól után gyorsan összeszedtük magunkat, és sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, Csikós pedig a 70. percben megnyugtatta a pilisi drukkereket, akik idegenbe is szép számban elkísérték a csapatot, és beállította a 2:4-es végeredményt, ami az ellenfél játékosai szerint is teljesen megérdemelt volt.

1. forduló 2014. augusztus 17.
Pilisszentiván SE. – Pilisi LK-Legenda Sport 2:4

Pilisszentiván SE: Magyar, Bakti(Lestár 72′), Perger, Borbély(Molnár 74′), Lalusz, Tordai, Géczy, Balázs, Strbik, Tasnádi, Csorja

Pilisi LK-Legenda Sport: Borsi, Kinder(Németh 63′), Malik(Sárán 80′), Kerepeszki, Kiss, Gál, Lasán, Csikós, Rajz(Mezei 74′), Halgas, Csáki

Gólszerzők: Strbik 53′, Tordai 59′ illetve Lasán 10′, Malik 30′, Rajz 50′, Csikós 70′

 

Az 1. forduló többi eredményét itt tudod megnézni: Pest megye I. osztály eredmények

 

EGYÜTTMŰKÖDÉSI SZERZŐDÉS
EGYÜTTMŰKÖDÉSI SZERZŐDÉS
Megye I.
Támogatóink:
Abacus Medicine Hungary Kft.
AEO Global Kft.
Airport Zrt.
Clean Center Kft.
DP BUILD PLUSZ Kft. – Prepelicza Mihály, Dankó József
Fehér Duna Plusz Kft.
Good Change Kft.
NIVO
Pilisi Városüzemeltető Zrt.
Platán Színker Kft.
Pilisi Dolina Szövetkezet
Rávágyi Péter és Rávágyi János
Sport Söröző
UNIKOR Kft. – Korsós Péter
Zúber és Zúber Kft.
Zs-Petrol Kft.